+36 70 369 44 78

Blog

Az Apple szerint is Oroszországhoz tartozik a Krím-félsziget

Az Apple szerint is Oroszországhoz tartozik a Krím-félsziget

No nem arról van szó, hogy az Apple már olyan nemzetközi politikai folyamatoknak is aktív formálója, mint az ukrán forradalmat követő, 2014-es orosz megszállás Szevasztopolban és a Krími Autonóm Köztársaságban, csupán eszközeiken tulajdonítják Oroszországnak a vitatott területet.

Ugyanis mostantól Oroszországban használva az Apple Maps és az Apple Weather alkalmazások orosz területként jelölik a Krím-félszigetet – számol be a The Verge.
Az Apple már hónapok óta tárgyalt a Kremllel a kérdésben és a hírek szerint a vállalat azt szerette volna elérni, hogy meg nem határozott területként tüntethetik fel a Krím-félszigetet, úgy tűnik azonban, hogy az orosz kormánynak ez a megoldás nem felelt meg.
Az Apple-t már számtalan kritika érte korábban is, amikor egyes nézetek szerint, a kínai kormánynak hódoltak be azzal, hogy eltávolították azt az alkalmazást, aminek segítségével a hongkongi tüntetők szervezték a megmozdulásaikat. Tim Cook akkor azzal indokolta a lépést, hogy az app rendőrök megtámadásához nyújtott segítséget egyes radikálisok számára.

Visszatérve a Krímre, azt egyébként Oroszországon kívüli területeken továbbra is Ukrajnához tartozóként kezelik az Apple vonatkozó alkalmazásai. Így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad, de kérdés hogy meddig. Addig is a vállalat vezérigazgatójának indoklása, hogy az Apple minden országban az adott helyi törvényeknek felel meg.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.