+36 70 369 44 78

Blog

Beépített kamerás Apple Watch érkezhet a jövőben

Beépített kamerás Apple Watch érkezhet a jövőben

Úgy tűnik az Apple hamarosan az Apple Watch okosóráját is beállítaná a kamerás eszközei sorába. A Macrumors  számolt be nemrég egy szabadalomról, amit a cupertinoi cég nyújtott be és az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatala nemrégiben el is fogadta azt és ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy a cég a jövőben integrált kamerával bővíteni az Apple Watch funkció-palettáját.

A most elfogadott, ám még 2016 szeptemberében, az Apple Watch Series 2 megjelenése után egy héttel, benyújtott szabadalom szerint a kamerát az óra szíjába helyeznék és ilyen módon lenne kihajtható amikor csak szükség lenne rá.

Ez lehetővé tenné, hogy ezután csupán az óránk segítségével készítsünk képeket, videókat vagy folytassunk le FaceTime hívásokat, mindezt úgy, hogy az eszköz kijelzője emiatt nem lenne kisebb és a notch-tól sem kellene tartanunk.
Bár a szabadalmi beadvány lassan három éves lesz, de ez nem azt jelenti, hogy az Apple azóta nem dolgozik a megoldáson, de nem szabad elfelejteni azt a szokásukat, hogy mindenféle őrült szabadalmat szoktak beadni, pusztán azért, hogy más cégek ne valósíthassák meg az ötletet. Ez azonban nagyon is életképesnek tűnik a jövőben. Ti mit gondoltok?

Hasonló bejegyzések

2019. 7. 16.

Budapestre érkezik az Apple társalapítója

Idén október 30-án látogat a fővárosba Steve Wozniak, az Apple társalapítója. A szakmában csak Woz-ként emlegetett mérnök 1976-ban alapította a néhai Steve Jobs-al az Apple Computer Inc. vállalatot és tervezte meg gyakorlatilag az első személyi számítógépet, melyet elég volt rákötni egy monitorra, csatlakoztatni egy klaviatúrát és már mehetett is buli. Még abban az évben piacra […]

Elolvasom
2019. 7. 11.

Frissült a MacBook-kínálat

Egyszerűsödött  a kínálat és elbúcsúzhatunk a 12 hüvelykes MacBook készülékektől. A kínálat egyszerűsítése alatt azt kell érteni, hogy befejeződött a 12 hüvelykes MacBook forgalmazása, így a kisebb és kedvezőbb árú laptopra vágyóknak a 13,3 hüvelykes MacBook Airt kínálja a vállalat, míg a komolyabb megoldásra éhezők a 13 / 15 hüvelykes MacBook Pro modellek közül választhatnak. […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.