+36 70 369 44 78

Blog

Egy Apple által is támogatott alkalmazás segíti a szaúdi nők feletti kontrollt

Egy Apple által is támogatott alkalmazás segíti a szaúdi nők feletti kontrollt

A Szaúd-Arábiában élő nők élete finoman szólva sem könnyű. A helyi törvények szerint a feleségeknek és a lányoknak még ahhoz is férfi hozzátartozójuk engedélyét kell kérniük, hogy dolgozhassanak vagy csak kimehessenek az utcára. Nem tartózkodhatnak egy légtérben idegen férfiakkal, a legtöbb középületnek éppen ezért külön bejárata van férfiak és nők számára, sőt a közlekedési eszközökön, parkokban, strandokon és vidámparkokban is szét vannak választva a nemek.

Egy ilyen világból érkezett testvérpár kért nemrégen letelepedési engedélyt Grúziában. Elmondásuk szerint, apjuk telefonját kellett ellopniuk ahhoz, hogy útlevélhez jussanak. Mint kiderült, a kedves papa is az ebben a térségben méltán népszerű alkalmazást használja, a Absher-t, melynek segítségével a szaúdi férfiak ellenérzésük alatt tarthatják női hozzátartozóikat. Az alábbi videóból kiderül, hogy az App Store-ban és a Google áruházban is elérhető applikáció többek között arra is alkalmas, hogy megtiltsa a női rokonoknak a külföldre való utazást, sőt még egy sms-t is küld a felhasználó telefonjára, ha a megfigyelt személy el akarná hagyni az országot.

Nem ez az egyetlen ilyen alkalmazás, melyek kapcsán több európai és amerikai politikus és diplomata, valamint Michelle Bachelet, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának vezetője is kérdőre vonta a techóriásokat, akik eddig még nem reagáltak érdemben, bár Tim Cook az Apple vezérigazgatója még februárban tett ígéretet arra, hogy felülvizsgálják az ügyet.

 

forrás

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.