+36 70 369 44 78

Blog

Érdekes újdonságot hozhat videózás terén az iPhone 11

Érdekes újdonságot hozhat videózás terén az iPhone 11

Az Apple nemrégiben kiadta az iOS 13.1-es bétaverzióját, amiben egy érdekes dologra bukkantak a fejlesztők. 
A dolog lényege, hogy a szoftver a videókat ellátja egy láthatatlan réteggel a rendszer, ami alkalmas lesz arra, hogy különválassza az előtérben és a háttérben lévő dolgokat, valamint felvétel közbeni szerkesztést is lehetővé tesz.

Ezt a feltételezést megerősíti az is, hogy az Apple korábban felvásárolt egy Spektral nevű céget, ami pontosan ilyen technológiával foglalkozott.
Ez a két évvel ezelőtti bemutatójuk, ami kicsit közelebb hozza a funkció megérthetőségét:

Ez lényegében olyan lesz, mintha blue boxban forgatnánk azzal kiegészítve, hogy különösebb utómunkát sem igényel majd, hogy megváltoztassuk az adott hátteret.
Az iPhone 11 három lencséje képes lesz arra, hogy elhatárolja az előtérben szereplő tárgyat/személyt, így akár felvétel közben is módosíthatunk a háttéren. Külön érdekesség, hogy ha képletbe bevesszük az animojikat is, akkor gyakorlatilag olyan felvételeket hozhatunk létre, amin a szereplők/hátterek egyáltalán nincsenek is ott a kamera látószögében.
Mivel ehhez a mutatványhoz mindenképpen szükséges lehet a 3 kamera ezért valószínű, hogy – egyelőre – ez az idén bemutatott készülékek privilégiuma lesz.

 

forrás: Appleblog

 

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.