+36 70 369 44 78

Blog

Érintőpaneles billentyűzetet készül piacra dobni az Apple az iPad készülékekhez

Érintőpaneles billentyűzetet készül piacra dobni az Apple az iPad készülékekhez

Jóllehet az iOS 13 megjelenése óta már már egérrel is használhatóak az Apple tabletjei, de ez a funkció nem véletlenül a kisegítő lehetőségek között kapott helyet. Aki már használta az tudja, hogy nem éppen olyan precíziós mozgásra találták ki mint pl. a laptopok esetében.

Ezért is fontos ez a hír hiszen ezzel az iPad Pro lassan tényleg egyfajta alternatíva lenne a laptopokra, az Apple legalábbis ezt szeretné elérni.
Ugyanis itt most

arról van szó, hogy az Apple maga gyárt trackpades billentyűzetet, méghozzá tömeggyártásban. Ami azt jelenti, hogy ez nem kisegítő lehetőség lenne, hanem általános képesség (a néhány százezres piacok ellátását az Apple simán elintézné MFi keretében, külső gyártókkal) – írja az Appleblog.

Ez természetesen egy egészen új felhasználói élményt jelentene mivel ez az új érintőpad lehetővé tenné az iPad képernyőjén a kurzor mozgatását, így a szöveg kijelölése és mozgatása is könnyebb lenne, mint gesztusokkal vagy Apple Pencillel.

A felhasználók már évek óta várják a tényleges kurzor támogatást az iPadre, eddig azonban az Apple nem mutatott hajlandóságot erre, csupán a fent említett alternatív megoldások jöhetnek szóba. Egy ilyen saját gyártású trackpad azonban jelentős lépés lenne sokak számára, hogy laptopjukat iPad Pro-ra cseréljék, ami természetesen az Apple érdekeit is szolgálja.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.