+36 70 369 44 78

Blog

Idénre még egy újdonságot tartogat az Apple!

Idénre még egy újdonságot tartogat az Apple!

Az elmúlt két hónapban rengeteg termékkel készült az Apple a rajongók számára. Idén nincs hiány új termékekben, viszont a bemutatók sora még nem ért véget 2020 – ra. Az idei év erősnek számít ebből a szempontból, több modell érkezett minden fronton: Apple Watch, iPhone és iPad már csak az utolsó termék család maradt ki. Ez pedig nem mást, mint a MacBook.

Rövid visszatekintés a 2020 – ban bemutatott termékekről:

Mentsd el a dátumot a naptáradba! November 17 – én az idei utolsó bemutató keretén belül derül fény arra, hogy mit tartogat számunkra még az Apple. A rivaldafényt ezúttal a MacBook lopja el. Ebben az évben a megszokott módon fogunk vele találkozni, természetesen online keretek között a koronavírusra való tekintettel.

Egy korábbi WWDC – n a gyártó azt ígérte a közönségnek, hogy még idén piacra kerül az első Silicon MacBook. Ebből pedig egyszerűen következtethető, hogy novemberben már bemutatja a cég a nagyközönség számára.

A Silicon Mac – ről bővebben
Az Apple által „Silicon” névre kereszt technológia, mely kiterjesztése az Apple által használt A – sorozatos CPU – nak. Ezeket a telefonokban és az iPad készülékekben használja a gyártó és most integrálja a MacBook – ba is.  Ezáltal ARM – alapú processzorra állnak át a gyártás során. Ennek oka az energiahatékonyság növelése anélkül, hogy ez a teljesítmény rovására menne. Az átállás előreláthatólag 2 év alatt fog végbemenni. Bevallásuk szerint nincs ok az aggodalomra, továbbra is engedélyezni fogja a frissítéseket, újdonságokat a korábban kiadott Mac készülékekre a cég.

Várod vagy nem várod az első Silicon Mac – et?

Forrás: Szifon.com

Hasonló bejegyzések

2020. 12. 1.

Fogyasztók megtévesztéséért bünteti az olasz versenyhatóság az Apple – t

Megfelelően vízálló az iPhone készüléked vagy óvd a folyadékoktól? Úszóbajnokként reklámozza az Apple világszerte az iPhone 12 termék családot, ez pedig az olasz verseny hatóság számára elfogadhatatlan. Rengeteg marketing gyakorlatot lehet az Apple – től a fogyasztók befolyásolásának nevezni. Vízálló vagy sem az iPhone készülék? “Az iPhone 12 Pro és az iPhone 12 Pro Max por-, csepp- és vízálló. A vizsgálatokat […]

Elolvasom
2020. 11. 24.

Beázott iPhone készülékem… Mit tegyek?

Az elektronikai eszközök egyik leggyakoribb meghibásodásának oka a beázás. Vízállóság tekintetében az iPhone készülékek nem a bajnok úszók közé sorolhatók. Amég az Apple egyes termékei, mint például a Watch tökéletes akár vízi sportokhoz is, addig szeretett okos telefonunkat jobb távol tartani a víztől. De mit tehetünk, ha már egyszer megtörtént a baj és beázott iPhone […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.