+36 70 369 44 78

Blog

Ilyen lesz a következő iPhone?

Ilyen lesz a következő iPhone?

Ugyan még csak alig pár hónapja mutatta be az Apple az iPhone 11 és 11 Pro készülékeket, de közben átléptünk a következő évbe, sőt évtizedbe, így nem csoda, hogy élesednek a pletykák az idén várható eszközökkel kapcsolatban.

Az egyik legtöbbet emlegetett dolog az, hogy az Apple új képernyőméreteket vezethet be. Az egyik iPhone 12s lehet majd a kicsi csúcsmodell, egy 5,4 hüvelykes, illetve az iPhone 2020 Pro Max 6,7 hüvelyk is lehet mely nagyobb, mint a mostani Pro Max modell. Ezen kívül a 120 Hz-es képfrissítés is mindenképpen szóba jöhet, hiszen a konkurencia már tudja ezeket is, és javítaná a felhasználói élményt – írja a nuus.

Ming-Chi Kuo elemző, aki általában pontosan jósolja meg a cég lépését is azt mondja, hogy valószínűleg öt. Az iPhone 11 Pro jelenlegi 5,8 hüvelykes mérete eltűnik, tehát az 5,4 hüvelykes és a 6,1 hüvelykes modellek kerülnek a termékkínálat aljára, iPhone 12 néven és a top telefonok a 6,1 hüvelykes és 6,7 hüvelykes iPhone 12 Pro és 12 Pro Max lesznek. A kisebb iPhone minden évben felmerül az SE óta, azonban érdemben nem történt semmi előrelépés, de 2020-ban ismét reménykedünk benne, hogy kapunk egy  iPhone 8-hoz hasonló modellt, de újabb kiadásban, és már 2020 első negyedévében be fogják mutatni.

Az Apple nem siette el piacra dobni az 5G-es iPhone-t, és valószínűleg nem fogunk még egyhamar találkozni vele.  Az Apple elemzője, Kuo optimista módon azt jósolja, hogy a vállalat 2020-ban három 5G-es telefont mutat be. Azonban, ez nem annyira reális, az Apple általában nem az első a mobilitrendekben, inkább majd a tökéletesen kiforrott technológiát használja fel, hasonlóan volt a 3G és 4G LTE-kapcsolattal rendelkező telefonoknál is. Az Apple együttműködik a Qualcommmal, de talán későn kezdett el tervezni egy 5G telefont, amikor több rivális is kiadta 5G modelljét, például a Galaxy S10 5G, LG V50 5G és OnePlus 7 Pro 5G.

Az iPhone X óta az újabb iPhone készülékek 3D mélységérzékeléssel rendelkeznek az előlapon. Beolvassa a tulajdonosa arcát a telefon feloldásához és a digitális fizetések engedélyezéséhez. Azt pletykálják, hogy az Apple ugyan ezt a rendszert fogja a telefon hátuljára rakni ami hasonló lesz a jelenlegi True Depth kamerarendszerhez, amelyet a fent említett Face ID-hez használnak a telefon elején, azzal a különbséggel, hogy picit más lesz az algoritmus, amely lehetővé teszi a távoli 3D-s objektumok feltérképezését. Ez jelentősen javítja a portré módot, illetve a kiterjesztett valóságot.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.