+36 70 369 44 78

Blog

Kiderült, hogy mi lesz a neve az idei iPhone készülékeknek

Kiderült, hogy mi lesz a neve az idei iPhone készülékeknek

Az Apple az iPhone X megjelenése kapcsán szakított első ízben az arab-számozású rendszerével a készülékneveket illetően. Aztán jött az Xs az Xs Max és az Xr. Logikusnak tűnhet, hogy ezt idén már nem akarják tovább bonyolítani, ezért is tűnhet reálisnak az ESR Gear most kiszivárgott listája, amely alapján a cég visszatér a jól bevált számozáshoz.

A kiegészítőket forgalmazó forrás is megerősíti, hogy mindhárom modell megkapja a már megismert kameraszigetet, de ha és amennyiben ez megvalósul, úgy majdnem biztosak lehetünk benne, hogy a háromból egy modell csupán két érzékelővel felszerelt szekcióval fog rendelkezni.
Ami érdekes, hogy ezt az iPhone Xr utódjaként aposztrofált készüléket itt most iPhone 11 néven érhetjük tetten, ez lehet tehát e belépő szintű modell. A két zászlóshajó, melyek az iPhone Xs és Xs Max utódjaként érkeznek, pedig az iPhone 11 Pro és az iPhone 11 Pro Max elnevezést kaphatják. Ez utóbbi egy picit túl cifra érzésünk szerint, de egyesek már azt is belelátják ezekbe az elnevezésekbe, hogy akkor a high-end verziók mindenképpen kompatibilitást fognak mutatni az iPad Pro készülékeknél megismert Apple Pencil továbbfejlesztett változatával. Erről itt írtunk korábban.
Nos a koncepció nem utolsó, de akárhogy is, már kevesebb mint egy hónap és kiderül a cég hivatalos álláspontja, amikor leleplezi mobil készülékeinek új generációját.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.