+36 70 369 44 78

Blog

Megvan a tavalyi év legkelendőbb telefonja

Megvan a tavalyi év legkelendőbb telefonja

Az Omdia nevű piackutató cég készítette el a világ legtöbbet eladott telefonjainak listáját a 2019-es évre nézve – számolt be a 9to5Mac. 
Ennek a top 10-es listának az első helyét pedig egy olyan iPhone foglalja el ami nem is tavaly, hanem még 2018-ban jelent meg.

Az Omdia szerint az iPhone XR minden létező mobilt lekörözött 2019-ben, ami az eladásokat illeti: világszerte 46,3 millió darabot értékesítettek belőle, míg az aktuálisan újnak számító, és ugyanúgy belépő kategóriájú iPhone 11-ből 37,3 millió ment el. Az iPhone XR iránti kereslet nem az elmúlt néhány hónap alatt ugrott meg, hiszen már a bemutatkozása után a felhasználók kedvencévé vált – írja a hvg.hu

A két iPhone készüléket három Samsung követi, melyek közül az A10-ből 30.3, az A50-ból 24.2, az A20-ból pedig 19.2 millió fogyott világszerte. Érdekes, hogy a nagyobb kijelzős iPhone 11 Pro Max három hellyel és több mint 2 millió eladással előzte meg kisebb testvérét, sőt még iPhone 8-ból is több fogyott tavaly mint az Apple aktuális csúcsmobiljának kisebbik változatából.
A Huawei készülékei ezúttal nem kerültek be a legkelendőbb 10 közé sem.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.