+36 70 369 44 78

Blog

Mi is az az iPadOS?

Mi is az az iPadOS?

Múlt héten zajlott le az Apple éves fejlesztői konferenciája, ahol többek között az is bejelentésre került, hogy a jövőben a cég táblagépei külön dedikált szoftvert kapnak. Jóllehet a iPad készülékek közel 10 éves fennállásuk során jó néhány hardveres változáson mentek keresztül, szoftveres szinten azonban eddig az Apple mobil eszközein jól ismert iOS-re támaszkodtak. Ősztől azonban ez megváltozik.

Az iPadOS ugyan merít az iOS rendszerből már ismert elemekből, de hoz egy sor változást is, melyek kifejezetten a táblagépekre szabottak lesznek. Ilyen mindjárt a kezdőképernyő is, ahová ezentúl widget-eket is rögzíthetünk valamint az úgynevezett Split View segítségével egyszerre tudunk több ablakot kezelni, így lehetőségünk lesz például egy üzenet megírása közben követni egy videót és a naptárat is szemmel tartani vagy párhuzamosan egy emlékeztetőt is beállítani.

Továbbá a szoftver kezelni fogja a külső meghajtókat, így nem okozhat majd gondot egy pendrive vagy egy SD kártya beolvasása sem, de akár egy egeret is csatlakoztathatunk majd hozzá.
Javul majd a böngészési élmény is, mivel az iPadOS segítségével az eszköz minden weboldalt asztali nézetben jelenít meg, külön a táblagépre optimalizálva. Kapunk majd még 30 új billentyűparancsot valamint az Apple Pencil reakció idejének javulását is ígérték a fejlesztők, melyek minden bizonnyal a hatékonyabb felhasználói élményt segítik majd elő.

 

forrás: 24.hu

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.