+36 70 369 44 78

Blog

Visszatér az iPhone 4 formavilágához az Apple jövőre?

Visszatér az iPhone 4 formavilágához az Apple jövőre?

Bő két hete mutatta be az Apple az idei iPhone-palettát, de ahogy az lenni szokott, az elemzők figyelme máris a jövő évre várható modellek felé fordult. Tudvalevő, hogy a cupertinoi vállalat durván 3 generációnként vált design-t a mobil készülékeik terén és most a MacRumors számolt be az örök érvényű Apple-jós, Ming-Chi Kuo elemzése szerint arról, hogy 2020-ban visszatérhetnek az akkor tíz éves iPhone 4 tömb-szerű, fémkeretbe foglalt formavilágához.

Jony Ive iPhone 4-es tervezése volt az első okostelefon, amely bemutatta egy négyszögletes, mégis lekerekített alumínium keret kialakítását, amely két megerősített üvegtábla között helyezkedik el – egy olyan kialakítást, amelyet aztán számtalan módon lemásoltak az iparban.

Arra számítunk, hogy az új 2020-as iPhone kialakítása jelentősen megváltozik. […] A fémkeretet, valamint az első és a hátsó 2 / 2.5D-es üveget továbbra is használják majd, de a fémkeret felületét az iPhone 4-hez hasonló kialakítással fogják újragondolni, és ez a jelenlegi felületi kialakítás helyébe lép.

Kuo szerint a 2020-as iPhone készülékek új méretekben lesznek elérhetők. Úgy véli, hogy az Apple 5,4 és 6,7 hüvelykes csúcskategóriás iPhone készülékeket fog megjelenni OLED kijelzőkkel, valamint egy 6,1 hüvelykes modellt szintén OLED kijelzővel. Ezen kívül kisebb notch-okat, 5G támogatást és  egy 3D ToF lencsét is várhatunk, amely támogatja a kiterjesztett valóságot és javítja a kamera élményét.

Hasonló bejegyzések

2022. 10. 28.

Régi Apple géped újra használható lehet?

Nagyon sokszor akár 10 éves számítógépeket is tökéletesen lehet használni a mindennapokban. Most adok pár jótanácsot mitől lesz újra használható a régi számítógéped! Memória bővítése  A régi apple gépekben 2-4gb memória van, de ezt akár a duplájára is lehet emelni vagy még tovább és ez a teljesítményben is jelentős változást fog hozni. Korszerű tárhely  Másik […]

Elolvasom
2022. 9. 27.

5 legjobb funkció, amit az Apple idei frissítése hozott

Mostanra már biztosan sokatoknak sikerült lefrissíteni a legújabb verziót, de most egy gyors összefoglalóban megmutatjuk miről is szól pontosan.  1.Teljesen személyre szabható zároltképernyő Az első ami azonnal szembe tűnik az a zároltképernyő, teljesen új külsőt kapott, amit mostmár személyre szabhatunk az idő betűtípusától kezdve a widgetek-ig. 2.Képből kivághatunk alakokat A következő személyes kedvencem a mostantól […]

Elolvasom

Kik vagyunk?

Magyarország 1. kifejezetten iPhone javítására szakosodott szervize.